A gyulladásos bélbetegségek (másképpen IBD (Inflammatory Bowel Disease angol kifejezésből ered) csoportjába két betegség tartozik: Colitis ulcerosa fekélyes vastagbélgyulladás (ejtsd: kolitisz ulceróza)
Crohn-betegség (ejtsd: krón)
A két betegség sokban hasonlít, de számos szempontból eltér egymástól. Mindkét betegség általában fiatalkorban kezdődik, leggyakrabban 20-40 éves kor között.Hazánkban 20-25 ezerre tehető a gyulladásos bélbetegségben szenvedők száma.Az újonnan felismert betegek száma azonban évről évre emelkedik, s feltűnő módon szaporodnak a gyermekkori és az idősebb kori megbetegedések.
A betegség okai
Pontos oka a mai napig ismeretlen, bár egyik betegség sem örökletes, valamifajta alapvető, genetikailag meghatározott fogékonyság fennáll.A veleszületett vagy az élet során szerzett hajlamhoz feltehetően egyéb kiváltó tényezők, például jelentéktelennek tűnő bélfertőzés, más betegség, valamilyen (pl. fogászati) okból beszedett gyógyszer, elsősorban antibiotikum, lelki vagy testi túlterhelés is társul, ami felszínre hozza a lappangó hajlamot. Az immunrendszer fokozott működése a gyulladás fenntartásában is szerepet játszik.
Kivizsgálása
A gyulladásos bélbetegségek felismeréséhez, a beteg állapotának rendszeres ellenőrzéséhez, az esetleges szövődmények kimutatásához az alábbi vizsgálómódszerek állnak az orvos rendelkezésére.Végbélvizsgálat: a végbél környékén tapintható elváltozások kiszűrésére.Hagyományos hasi ultrahangvizsgálat: a vastagbél elhelyezkedéséről, a bélfal vastagságáról ad információt.Háromdimenziós ultrahangvizsgálat: a bélnyálkahártya vizsgálatára is alkalmas.Kolonoszkópia (vastagbéltükrözés): a legmegbízhatóbb, a szem ellenőrzése mellett végzett módszer a vastagbél teljes egészének átvizsgálására.Irrigoszkópia: a vastagbél kontrasztanyagos röntgenvizsgálata.Szigmoidoszkópia: a végbél és a felette található szigmabél alsó részének tükrözéses vizsgálata.Komputertomográfia (CT): a legmodernebb vizsgálómódszerek egyike, a belső szervek apró részleteit is láthatóvá teszi.
A betegség kezelése
A gyulladásos bélbetegségek gyógyszeres kezelésekor megkülönböztetünk ún. alapkezelést és ezeket kiegészítő terápiát. Gyulladásgátlók. Szalicilsav (5-ASA) származékok – tabletta, beöntés, kúp, hab formájában, a hosszú távú fenntartó kezelésben fontosak. Kortikoszteroidok – injekció, tabletta, kúp formájában nagyhatású gyulladásgátlók, de tartós kezelésre nem alkalmasak. Lokális szteroidok – tabletta, beöntés, hab formájában, kevesebb mellékhatásuk miatt előnyös adásuk, enyhébb esetekben jó hatásúak.Az immunrendszerre ható gyógyszerek. A gyulladást fenntartó immunológiai folyamatokat gátolják, így megakadályozzák a betegség rosszabbodását.Biológiai szerek. Jelenleg csak kijelölt központokban (kórházakban) adhatók, ahol kellő szakértelemmel mérlegelik az igen költséges kezelés indokoltságát. Súlyos esetben, sipolyok kezelésére alkalmazzák.Antibiotikumok. Általában Crohn-betegségben, ritkábban colitis ulcerosában alkalmazzák.Crohn-betegségben a bélbaktériumok kiváltó szerepe egyértelmű, ezért gyakran kerül sor antibiotikum adására. Ezeket a gyógyszereket több hónapig kell szedni, rendszeres ellenőrzés mellett. Colitis ulcerosában súlyos, szövődményes esetekben indokolt az antibiotikumok tartós szedése. Kiegészítő kezelési eljárásokFelszívódási zavarok ellensúlyozására, súlyos hasmenéses vagy jelentős vérvesztés esetén alkalmazzák. Tápszerek. Többféle ízesítésben kapható, komplex vitamin, nyomelem és ásványi anyag összetételű tisztított tápanyagok por vagy folyadék formájában.Vaskészítmények. Felszívódási zavar, csökkent étvágy, vagy vérzés miatt jöhet létre vashiányos állapot. Fontos a fehér húsok fogyasztása, melyet a bélbetegek is fogyaszthatnak. Vénás injekciók adása csak orvosi kivizsgálás után indokolt.Kalcium. Felszívódási zavarok esetén tápanyaghiány is felléphet, mely csontritkuláshoz (oszteoporózishoz) vezethet.B12-vitamin. Crohn-betegségben gyakoribb, 1-2 havonta injekcióval pótolják.Probiotikumok. Normál bélflórát tartalmazó, jótékony hatású készítmény, melynek rendszeres szedése ajánlott.
Colitis ulcerosa
A fekélyes vastagbélgyulladás (latinul colitis ulcerosa, ejtsd: kólitisz ulceróza) a vastagbél ismeretlen eredetű, krónikus, gyulladásos betegsége, amelyben a tápcsatorna szakaszai közül kizárólag a vastagbél betegszik meg. A gyulladás a végbél felől indul, a vastagbél falát részben vagy egészben betegíti meg.
Tünetek
Véres hasmenés. Vérzés minden esetben jellemzi a betegséget, a hasmenés mértéke, milyensége (véres széklet!) függ a gyulladás kiterjedtségétől.Fájdalom. Sürgető székelési ingerrel járó, görcsös fájdalom.Súlyos általános állapot. Láz, vérszegénység, fehérjehiány alakulhat ki a gyulladás és felszívódási zavar következtében.
Szövődmények
BÉLSZÖVŐDMÉNYEK
Vérzés: az érintett bélszakaszon a gyulladás következtében elvékonyodik a bélfal, mely az erek sérüléséhez és vérzéshez vezethet. Súlyos esetben műtétet és transzfúziós kezelést kell alkalmazni.Toxikus megakolon: a gyulladás következtében károsodhat a bélfal izomzata és az ott futó idegek, melynek következtében kórosan kitágul a bél, tónusát veszti és ezért megnő a perforáció (kilyukadás) veszélye.Hegesedés, szűkület: a krónikus gyulladás miatt beszűkülhet az érintett bélszakasz, mely elzáródáshoz vezethet. A bélműködészavar következménye a hasmenés és a székrekedés váltakozó fellépése.Rákos elfajulás: a kockázat fokozott ha a betegség fiatal korban kezdődött, a gyulladás nagy kiterjedésű és ha legalább 10 év óta fennáll. Rendszeres rákszűrés (1-2 évente béltükrözés és szövettani vizsgálat) javasolt!
ÁLTALÁNOS KÖZÉRZETTEL KAPCSOLATOS SZÖVŐDMÉNYEK
Láz, súlyvesztés, gyengeség, vér- és vashiány, csontritkulás stb.
Kiküszöbölésére kiegészítő terápia indokolt.
A colitis ulcerosa kezeléseKét alapvetően: fontos tudnivaló van a colitis ulcerosa gyógyszeres kezelésében: nem hoz végleges gyógyulást, célja a tünetmentesség elérése, fenntartása és a szövődmények megelőzése,a fenti célok eléréséhez fenntartó kezelés szükséges, ami azt jelenti, hogy bizonyos gyógyszereket akkor is szedni kell, amikor nincs panasz.A sebészi kezelésre rendszerint akkor kerül sor, ha a gyógyszeres terápia nem kellően hatékony. A műtét minden esetben az egész vastagbél eltávolítását jelenti. Ha a vastagbél bármilyen kicsiny szakaszát megőriznék, az élethosszig tartó kezelést, ellenőrzést, rákszűrést igényelne.
Étrendi tanácsok
A betegség aktív szakában (véres hasmenés) kerülendő a tej, a nyers zöldségek és gyümölcsök, erős fűszerek, tea, sok kávé, tömény alkohol vagy bor fogyasztása. Amikor a betegség nyugalmi stádiumban van, semmiféle megszorítás nem szükséges.
Crohn-betegség
Ismeretlen eredetű, idült bélgyulladás, amely leggyakrabban a vékony- és a vastagbelet, ritkábban a tápcsatorna felsőbb szakaszait (nyelőcső, gyomor) is érintheti.Jellemző a szakaszos elhelyezkedés, ami azt jelenti, hogy gyulladt és nem gyulladt bélszakaszok váltakoznak. Leggyakoribb előfordulási helye a vékonybél és a vastagbél találkozási pontja. A betegség felosztható a fő tünetek szerintgyulladásossipolyosszűkületestípusra. A gyulladás a megbetegített bélszakaszt teljes egészében érinti, ezért a béltartalom átkerül a bélből a hashártya felé is, annak megbetegedését is előidézve.Nem ritkán vakbélgyulladás gyanúja, esetleg vakbél körüli gyulladás vagy tályog miatt végzett műtét során derül fény a Crohn-betegségre.
Tünetek
Hasi fájdalom: általában görcsös jellegű étkezés után, és sok esetben a köldök körül jelentkezik.PuffadásFogyás: étvágytalanság, a fájdalomtól való félelem, felszívódási zavar, és a hasmenés miatti tápanyagvesztés egyaránt okozza.Hasmenés: naponta többször, hirtelen jelentkező és híg széklet. Itt a véres széklet nem jellemző (szemben a colitis ulcerosával).Sipolyképződés: Crohn-betegségre utaló tünet. A sérült bélnyálkahártya átszakad és a béltartalom utat tör magának más szervek vagy a külvilág felé. Gyakori a végbélnyílás körüli sipoly.Láz: a bélfalon áthatoló vérbe kerülő bélbaktériumok okozzák.
Szövődmények
Szűkület: a gyulladt bélszakasz hegesedése okozza.Sipoly: a gyulladt bélszakasz áteresztővé válik, a baktériumok áthatolnak a bélfalon és a gyulladás ráterjed a szomszédos szervekre.Hasi tályog: a hasüregbe került baktériumok gennyedést okoznak, mely sebészi úton szüntethető meg.Rákos elfajulás: csakúgy, mint a colitis ulcerosában, itt is előfordulhat. Ennek megelőzésére rendszeres béltükrözésre és szövettani vizsgálatra van szükség.
A Crohn-betegség kezelése
Mérsékelten aktív vagy nyugvó Crohn-betegségben a gyulladás helye szerint választott gyulladáscsökkentőt, aktív sipolyok esetén kiegészítésül antibiotikum kúrát adnak.Súlyosabb gyulladás esetén kortikoszteroid lökéskezelést írnak elő.A legújabb, ún. biológiai kezelés egyéb gyógyszerre nem reagáló gyulladás vagy sipoly esetén jön szóba, szűkület esetén nem alkalmazható.Sebészi kezelésCrohn-betegségben a bélműtét sajnos nem vezet gyógyuláshoz, csupán a gyógyszerre nem reagáló szövődményt (pl. szűkület, tályog) szünteti meg. Éppen ezért csak a legszükségesebb bélszakaszt távolítják el.
Étrendi tanácsok
Crohn-betegeknek a tej fogyasztása nem javasolt. Fontos az élőflórás kefir és joghurt fogyasztása naponta a normál bélflóra gyarapítására.
Hasznos tanácsok
Terhelés
Mindig szenteljünk kellő időt a pihenésre, a kikapcsolódásra, saját magunkra! Szánjunk kellő figyelmet étrendünk összeállítására is!
Sport
Óvakodjunk a túlzásoktól, ne erőltessünk semmit, ne törekedjünk teljesítményre! A legelőnyösebb sportok a kerékpár, a korcsolya, a sífutás, az úszás, a természetjárás.
Napozás, szolárium
Sajnos nem tesz jót, mert az ultraibolya sugarak aktiválják az immunológiai folyamatokat a szervezetben.
Családalapítás
Férfiak és nők számára egyaránt lehetséges. A rendben lezajló terhesség és szülés fő feltétele, hogy a fogamzás időpontjában a betegség nyugalmi állapotban legyen. A gyulladásos bélbetegségekben adott gyógyszerek kevés kivétellel terhesség alatt is szedhetők. F
ogamzásgátlók
Előnyösebb volna a hagyományos védekezés.
Dohányzás
A dohányzás minden tekintetben egészség és környezetkárosító hatású. Crohn-betegségben a dohányzás kifejezetten káros.
Alkohol
Fogyasztása nem tilos, a rendszeres alkoholfogyasztás azonban nem ajánlott. A tömény italok közvetlenül irritálják a bélnyálkahártyát. A legkevésbé káros a sör.
Étrend
A gyulladásos bélbetegségekben a táplálkozásnak fontos szerepe van, fontos a jó tápláltsági állapot. Az elsőrendű szempont az kell, legyen, hogy mit ehet a beteg, és nem az, hogy mit nem ehet.Általában kerülendő az erős fűszerek, a csípős ételek, a puffasztó, durván rostos növényi táplálékok fogyasztása. Édesítésre jobb a méz, mint a cukor. a tej colitis ulcerosa aktív szakában nem ajánlott. Crohn-betegségben viszont nem ajánlott a tej fogyasztása nyugalmi állapotban sem. Mindkét betegségben hasznos és szükséges a tejtermékek naponkénti fogyasztása a csontritkulás megelőzése céljából.
Magyarországi Crohn- Colitises Betegek Egyesülete (MCCBE)
A colitis ulcerosában és Crohn-betegségben szenvedő betegeknek és családtagjainak érdekeit képviselő szervezet.Székhely: 1022 Bp., Hűvösvölgyi út 112. Elnök: Kriszt MagdolnaTel: (06 20) 412 4770E-mait: mccbe@mccbe.huHonlap: www.mccbe.hu
Irodalom
Dr. Kovács Ágota: Gyulladásos bélbetegségek. Colitis ulcerosa és Crohn-betegség – Gasztroenterológia 3. átdolgozott kiadásGyulladásos bélbetegségek. Colitis ulcerosa és Crohn-betegség – Gasztroenterológia Betegtájékoztató Springmed kiadó